Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny, amelyre még jelentkezhetnek a lányok. A szépségverseny a regionális fordulóval kezdődik. Ide maximum ötvenen juthatnak be a szakmai zsűri döntése nyomán, így nem érdemes halogatni a jelentkezést. A dicsőség mellett, hogy ők képviselhetik szűkebb hazájukat a fináléban, értékes nyeremények és élmények is várják a Tündérszépeket. Április 29. 10:00 és május 30. 23:59 között a szavazók minden vármegyében egy 2 főre szóló wellnesshétvégét nyerhetnek. A játék részleteit itt találja.

Neichl Viktória Anna

Semjénháza, 31 éves

2,65 pont

Viktória Anna 175 cm magas, a bika csillagjegyében született. Kedvenc étele a húsleves, itala pedig a kóla. Szereti Zámbó Jimmy zenéjét, kedvenc parfümje a Chanel.

Fodrászként és fényképészként végeztem, Londonban éltem négy évet ott indultam már modellversenyen. Elvégeztem a nevelőszülői tanfolyamot férjemmel, hogy majd nehéz sorsú gyerekeken segítsünk, de van három saját gyermekem is. Sokáig a fővárosban éltünk, egy éve költöztünk Zala vármegyébe. Azért jelentkeztem, mert szeretném ha más édesanya is ki merne lépni a komfortzónából és nem azzal kell foglalkozna ki mit szól hozzá, hanem magabiztosan az álmait követné.

Szavazat leadása
Értékeld a jelöltedet:

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

Egy jelöltet csak egyszer értékelhetsz naponta.

szavazat sikeresen leadva

Neichl Viktória Anna köszöni, hogy értékelted!

Ha szeretnéd, hogy Neichl Viktória Anna nyerjen, oszd meg az adatlapját és értékeld holnap is!
ma már nem szavazhatsz

Neichl Viktória Anna köszöni, hogy értékelted!

Ha szeretnéd, hogy Neichl Viktória Anna nyerjen, oszd meg az adatlapját és értékeld holnap is!

További versenyzők

Korábbi versenyek

Adatvédelmi nyilatkozat Felhasználási feltételek Játékszabályzat