Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny, amelyre még jelentkezhetnek a lányok. A szépségverseny a regionális fordulóval kezdődik. Ide maximum ötvenen juthatnak be a szakmai zsűri döntése nyomán, így nem érdemes halogatni a jelentkezést. A dicsőség mellett, hogy ők képviselhetik szűkebb hazájukat a fináléban, értékes nyeremények és élmények is várják a Tündérszépeket. Április 29. 10:00 és május 30. 23:59 között a szavazók minden vármegyében egy 2 főre szóló wellnesshétvégét nyerhetnek. A játék részleteit itt találja.

Makarova Szintia

Székesfehérvár, 25 éves

2,72 pont

Szintia Székesfehérváron él és recepciósként dolgozik. Szabadidejében sminkel, edz és olvas. Leginkább pszichológia témában. Fontosnak tartja az önismeretet, hogy foglalkozzunk a lelkünkkel is, ne csak a testünkkel. Szerinte csak úgy tudnak jól működni a kapcsolataink, ha magunkkal rendben vagyunk. A versenyre a kíváncsisága hajtotta. Nincs konkrét célja, élményként szeretné felfogni!

Szintia magassága 165 cm és mérleg csillagjegyben született. Az olasz ételek a kedvencei és a gyümölcsleveket szereti. Miley Cyrus zenéi a kedvencei. Parfümökből pedig a gyümölcsös illatokat szereti.

Szavazat leadása
Értékeld a jelöltedet:

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

Egy jelöltet csak egyszer értékelhetsz naponta.

szavazat sikeresen leadva

Makarova Szintia köszöni, hogy értékelted!

Ha szeretnéd, hogy Makarova Szintia nyerjen, oszd meg az adatlapját és értékeld holnap is!
ma már nem szavazhatsz

Makarova Szintia köszöni, hogy értékelted!

Ha szeretnéd, hogy Makarova Szintia nyerjen, oszd meg az adatlapját és értékeld holnap is!

További versenyzők

Korábbi versenyek

Adatvédelmi nyilatkozat Felhasználási feltételek Játékszabályzat