Tündérszépek – 2020

19 megye szépségei vettek részt Tündérszépek 2020 szépségversenyünkön, melyen a nagykanizsai Tótpeti Lili fejére került a királynői korona. Az első udvarhölgy a győri Németh Vivien, a második udvarhölgy a szegedi Tápai Dóra lett, a közönség pedig a budapesti Gondár Kíra Vivient választotta kedvencének.

Az alábbiakban a döntős mezőnyt, valamint megyei bontásban az összes induló képeit tekinthetik meg olvasóink.

Balog Emese
21, Kórós

Emese lapunknak elmondta, hogy legutóbb pincérnek tanult, de a jövőbeli terve, hogy elvégezzen egy műkörmös tanfolyamot. Szabadidejében nagyon szeret a sütéssel bíbelődni, de emellett szívesen üti el az idejét a sminkeléssel is. Mint a lánytól megtudtuk, az ismerősei, barátai tanácsára, biztatására jelentkezett a szépségversenyünkre. Ez az első ilyen jellegű, szépségiparral kapcsolatos megmérettetése.

Magassága 164 cm, csillagjegye a mérleg. Kedvenc étele a rántott sajt, kedvenc itala a kóla. Mindenféle zenét meghallgat, kedvenc parfümje a Replay.

Tündérszépek – 2020