Menczer Tamás keményen odaszólt a Tisza párt elnökének
A kormány már akkor számos válságot kezelt, amikor Magyar Péter, mint Vargáné élte gondtalan életét – írta Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója hétfői Facebook-bejegyzésében.
Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig egy lány csatlakozhatott a döntősök mezőnyéhez. A tét nem kicsi, hiszen a Tündérszépek győztese, vagyis a szépségkirálynő 1 éves OMODA 5 személyautó használatot nyer, valamint kozmetikai szépségcsomagot és mobiltelefont is kap ajándékba. Az országos döntőben szeptember 2. és 26. között adhatják le értékeléseiket olvasóink.
Rami 19 éves és Bodajkon él. Rendészeten végezte tanulmányait de szerette volna új terepen kipróbálni magát, így rendezvényszervezés szakra is jelentkezett. Az első évét már el is végezte az egyetemen sikeresen. Hobbija a műszempillaépítés, jelenleg ebben is dolgozik. Azért jelentkezett a versenyre, hogy megmutathassa tehetségét, s nem titkolja, hogy nyerni szeretne!
Rami 169 cm magas és a kos csillagjegyében született. Kedvenc étele a rántott hús rizi-bizivel, kedvenc itala pedig a citromos víz. Kedvenc zenéje a Gata Only, kedvenc parfümje pedig a Good Girl.
Szántó Ramóna
19 Bodajk
Menczer Tamás keményen odaszólt a Tisza párt elnökének
A kormány már akkor számos válságot kezelt, amikor Magyar Péter, mint Vargáné élte gondtalan életét – írta Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója hétfői Facebook-bejegyzésében.
Szijjártó: újabb lendületet vett a migráció ellen küzdő politikusokkal szembeni hadjárat
„Újabb lendületet vett a migráció ellen küzdő politikusokkal, kormányokkal szembeni hadjárat” – írta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán.

További versenyzők
Fürge Fanni
27
Nagykanizsa
Szabó Panna
22
Nemesnép
Bárdos Eszter
23
Pétfürdő
Simon Petra
19
Sárbogárd
Schneider Kata
19
Lovasberény
Csárdi Zoé
18
Nagykanizsa
Papp Vivien
20
Nagykanizsa
Horváth Lilla
18
Dunaújváros
Kocsis Virgínia
27
Pápa
Hencsei Amanda Evelin
32
Dunaújváros
Cserneczky Laura Anna
22
Pápa
Makarova Szintia
25
Székesfehérvár
Benkő Alexandra
24
Kővágóörs
Tóth Vivien Ildikó
22
Pusztaszabolcs
Kemenczei Fanni
21
Zalaegerszeg
Reindl Alexandra
33
Marcaltő
Homály Henrietta
20
Lenti
Ányos Leila
18
Sümeg
Gáfor Vivien
31
Bicske
Tóth Evelin
27
Murakeresztúr
Hóbor-Herendi Laura
29
Vonyarcvashegy
Kovács Izabella
18
Zalaegerszeg
Futó Anett
22
Várpalota
Bertalan-Bedics Titanilla
28
Veszprém
Teperics Dorina
22
Nagykanizsa
Neichl Viktória Anna
31
Semjénháza
Orosz Emília Jázmin
19
Vál
Borbély Vivien
21
Nagykanizsa
Görög Petra
25
Mezőfalva
Kozma Kata Fanni
18
Székesfehérvár
Ganzler Franciska
25
Veszprém
Kondor Réka Letícia
18
Lesencetomaj
Vicz Lara
18
Bicske
Vadász Laura
26
Nagykanizsa
Magyar Szilvia
26
Tapolca
Kárász Panna
19
Murakeresztúr
Varga Dorina
24
Felcsút
Korábbi versenyek