Menczer Tamás keményen odaszólt a Tisza párt elnökének
A kormány már akkor számos válságot kezelt, amikor Magyar Péter, mint Vargáné élte gondtalan életét – írta Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója hétfői Facebook-bejegyzésében.
Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig egy lány csatlakozhatott a döntősök mezőnyéhez. A tét nem kicsi, hiszen a Tündérszépek győztese, vagyis a szépségkirálynő 1 éves OMODA 5 személyautó használatot nyer, valamint kozmetikai szépségcsomagot és mobiltelefont is kap ajándékba. Az országos döntőben szeptember 2. és 26. között adhatják le értékeléseiket olvasóink.
Vivien 181 cm magas, csillagjegye oroszlán. Kedvenc étele a szarvassült, kedvenc itala pedig a tonic. Szabadidejében szívesen hallgat Lana Del Rey-t, kedvenc parfümje a Black opium.
Jelenleg a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karán biológia szakon tanul. Határozott elképzelései vannak a jövőjével kapcsolatban, hiszen szeretne kutató lenni és a manapság sok nőt érintő endometriózissal kapcsolatos kiváltó okokat és gyógymódokat megtalálni. Szabadidejében gyakran találkozik a barátaival és olyankor közös programokat szerveznek. A szépségversenyre az önbizalma növelése és a tapasztalatszerzés miatt jelentkezett.
Papp Vivien
20 Nagykanizsa
Menczer Tamás keményen odaszólt a Tisza párt elnökének
A kormány már akkor számos válságot kezelt, amikor Magyar Péter, mint Vargáné élte gondtalan életét – írta Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója hétfői Facebook-bejegyzésében.
Szijjártó: újabb lendületet vett a migráció ellen küzdő politikusokkal szembeni hadjárat
„Újabb lendületet vett a migráció ellen küzdő politikusokkal, kormányokkal szembeni hadjárat” – írta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán.

További versenyzők
Neichl Viktória Anna
31
Semjénháza
Kondor Réka Letícia
18
Lesencetomaj
Gáfor Vivien
31
Bicske
Borbély Vivien
21
Nagykanizsa
Tóth Vivien Ildikó
22
Pusztaszabolcs
Futó Anett
22
Várpalota
Hóbor-Herendi Laura
29
Vonyarcvashegy
Ányos Leila
18
Sümeg
Hencsei Amanda Evelin
32
Dunaújváros
Reindl Alexandra
33
Marcaltő
Cserneczky Laura Anna
22
Pápa
Benkő Alexandra
24
Kővágóörs
Teperics Dorina
22
Nagykanizsa
Schneider Kata
19
Lovasberény
Bertalan-Bedics Titanilla
28
Veszprém
Orosz Emília Jázmin
19
Vál
Tóth Evelin
27
Murakeresztúr
Vadász Laura
26
Nagykanizsa
Bárdos Eszter
23
Pétfürdő
Kárász Panna
19
Murakeresztúr
Horváth Lilla
18
Dunaújváros
Kemenczei Fanni
21
Zalaegerszeg
Szabó Panna
22
Nemesnép
Kocsis Virgínia
27
Pápa
Vicz Lara
18
Bicske
Kozma Kata Fanni
18
Székesfehérvár
Magyar Szilvia
26
Tapolca
Kovács Izabella
18
Zalaegerszeg
Varga Dorina
24
Felcsút
Homály Henrietta
20
Lenti
Csárdi Zoé
18
Nagykanizsa
Simon Petra
19
Sárbogárd
Ganzler Franciska
25
Veszprém
Görög Petra
25
Mezőfalva
Fürge Fanni
27
Nagykanizsa
Szántó Ramóna
19
Bodajk
Makarova Szintia
25
Székesfehérvár
Korábbi versenyek