Tündérszépek – 2020
19 megye szépségei vettek részt Tündérszépek 2020 szépségversenyünkön, melyen a nagykanizsai Tótpeti Lili fejére került a királynői korona. Az első udvarhölgy a győri Németh Vivien, a második udvarhölgy a szegedi Tápai Dóra lett, a közönség pedig a budapesti Gondár Kíra Vivient választotta kedvencének.
Az alábbiakban a döntős mezőnyt, valamint megyei bontásban az összes induló képeit tekinthetik meg olvasóink.
Igazi szegedi vagyok, itt tanulok az egyetem molekuláris bionika szakán, ugyanis a későbbiekben bioprotézisek gyártásával szeretnék foglalkozni. Szabadidőmben szeretek konditerembe járni. Célom a versennyel az, hogy bebizonyítsam, nem csak butának vélt lányok lehetnek egy szépségversenyen sikerek.
Brigi a bika csillagjegyében született és 169 centi magas. Kedvenc étele a tejfölös kenyér házi kolbásszal, inni pedig legszívesebben csapvizet iszik. Parfümből a MEXX kedvence, és legszívesebben a Sweet but psycho-t hallgatja.