Tündérszépek – 2020
19 megye szépségei vettek részt Tündérszépek 2020 szépségversenyünkön, melyen a nagykanizsai Tótpeti Lili fejére került a királynői korona. Az első udvarhölgy a győri Németh Vivien, a második udvarhölgy a szegedi Tápai Dóra lett, a közönség pedig a budapesti Gondár Kíra Vivient választotta kedvencének.
Az alábbiakban a döntős mezőnyt, valamint megyei bontásban az összes induló képeit tekinthetik meg olvasóink.
Jelenleg egy táncos OKJ-s képzésen tanulok, mivel a tánc, a színház már egészen kiskorom óta az életem része. 3 évesen kezdtem el táncolni, emiatt a színpadon nagyon otthonosan érzem magam. Szerettem volna a színpadi jelenlét egy másik formáját is megtapasztalni, emiatt jelentkeztem a versenyre.
Evelin 166 cm magas, a halak csillagjében született. Kedvenc étele a spagetti, amihez elgszívesebben almalét iszik. Mostanában Rudolf -Érted születtem című számát hallgatja, és legszívesebben Zara Cashmere Rose parfümjét fújja magára.